2022. július 23. 09:57 - Szilucs

Téli puncs

2 éve nem irtam ide... Ez leginkább azzal magyarázható, hogy , ha tehetem nem ülök a számitógép előtt , hanem inkább lelépek a térképről. De most, hogy Covid börtönbe kerültem 10 napra, elkezdtem gondolkodni azon, hogy valójában mit is szeretek én csinálni, ami olyan flow- élményt ad, de nem kell hozzá kimenni a lakásból. 3 dolgot találtam, ebből az egyik az irás. Úgyhogy én most akkor irok, és közben épp Barber - Adagiot hallgatok. A következő fejezete a kis élet-történetemnek a Téli puncs cimet viseli. Volt szerencsém ugyanis egy osztrák siparadicsomban tölteni a 2016/17 - es telet . De nem ám mint vendég ! Hanem mint frissen sült pincér. Azt hiszem az a katyvasz, amit puncsnak nevezünk, tökkkéletesen leirja ezt az időszakot. .Bizony bizony , a " Sztár Spanyoltanár, a világjáró énekesmadár továbbra is cselédként folytatja pályafutását" (ezt valóban csak idézem) . Azt hiszem életem legnehezebb tele volt ez. Belevágtam valamibe, amit sohasem csináltam, nem tanultam , ráadásul egy olyan idegen nyelven, amit 16 éves korom óta nem használok. Senki nem kényszeritett , én akartam. Elkedzhetném magyarázni a részleteket, de kicsit megnyújtaná az irást, és annyira nem izgalmas. A kiindulópont az, hogy nagy változásra volt szükségem akkoriban . Ezért léptem. Akárhová. Akármiért. Csak mennem kellett. És képzeld, ahogy meghozol egy döntést , már jönnek is a lehetőségek. Nem a legideálisabbak, nem a legkönnyebbek , de az biztos, hogy változást hoznak. Én meg azoktól sosem féltem. Mindig nagy izgalommal követem az életemet, hogy nnnnna vajon mi a kövi . Olyan izgi ez az egész lét, annymindent tartogat. Nekem az sosem volt cél, hogy egyetem-munka-házasság-CSOK-gyerek-válás-game over. Ebben úgy nem láttam magam. És valószinűleg ezért nem is adatott meg , hogy anya legyek , mert legbelül bizonyára nem vágytam rá annyira, mint a szabad, mindenkitől független életre. Hát igy történt, hogy ami jön az életemben, én ugyan bevállalom. És mindig fantasztikus dolgok sülnek ki belőle. Ezért a döntésemért például Francimat kaptam ajiba , aki azóta is hugicám és nagyon értékes kis szereplője az életemnek. Imádom. Az úgy volt , hogy mielőtt elindult a téli szezon  a hotelben , nekünk kellett puccba vágni az egész egységet( WTF-a szerk). Amit szertefelett furcsállottam mert én tudomásom szerint pincrnek mentem, nem takaritónak. Dehát mit volt mit tenni , Nem is beszélem rendesen a nyelvet, a két diplomám nem igen volt megfelő képesités a feladatra, Úgyhogy takaritottunk, nehogy ránk rúgjanak kettőt. Úgy kezdődött , hogy felmosóval tisztitottuk a plafont . Igen. Ez volt a feladat. " Te Franci, ez biztos????" - Igy indult a barátságunk. A " Te Franci, Te Szilvi" azóta is megmaradt köztünk . A következő izgalmas fejezet az volt , amikor a főpincér tudomására jutott, hogy soha egyikünk sem pincérkedett még . Ő magyar volt. Amikor megtudta ezt az információt, a kezébe temette fejét , és csak ennyit mondott : " éééééééééééééééééédes jóóóóóóóóóó isssssssssssssssssssssstenem". Hááááát eggggen. Mondom nem én vettem fel magunkat . Az a fantasztikus illatfellegben úszó, sármos , nőcsábász főni (tulaj) volt , aki ezzel a legteljesebb mértékben tisztában volt, dehát szerette a lyányokat na. Úgyhogy én csak annyit mondtam nagy önbizalommal, mit akinek semmi köze az egészhez, hogy " innen szép győzni". Ezzel úgy megnyugtattam főcincért picit. "Nnnnna akkor tálcákat fel, gyerünk ki " - mondta cincér úr. Mondom hova ki ? A hóra?  Az baráti. Mellesleg megjegyezném, hogy 1200 méterre voltunk a tengerszint felett a magas hegyek között, hol a tenger hupikék. Tehát hó, az volt, Nem kevés. A következő percben már kint is találtam magam a jeges teraszon. És még mindig nem fogtam be a ofámat. Mondom korcsolya van ? Vagy ezt igy mamuszban abszolváljuk? Engem szerintem elsőként nyirtak volna ki egy koncentrációs táborban. De Tibink hősiesen tűrt. Mit is tehetett volna ugye. Hát szóval felpakolt a tálcámra néhány műanyag poharat vizzel. Szépen megmutatta hogy kell ezt csinálni. Nagyon jól ment neki, meg is tapsoltam, olyan egyszerűnek tűnt. Modnom ennyi? "- Ennyi, te jössz"  Pfffff- fújtattam ezzel a mi sem egyszerűbb ennél arckifejezéssel . Aztán piff anyukám, egy hosszúlépés és minden borult. Na akkor átváltottam cukiba. " Tibcsi, neked ez olyan jól megy, szerintem csináld te " Akkorra már legalább a feszkó feloldódott és szorgalmasan gyakoroltunk tovább. Nem annyira ment. És nem ám úgy volt, hogy ha a próba szarul sikerül, a koncert urvajó lesz. Nem , a " koncert" is urva szar volt. Ez azt jelenti, hogy majdnem egy 6 éves gyerek fejére ejtettem egy 1 literes üveg vizet a tálcáról , illetve az első kivitt kávémnál a fele kv a kistényérra ömlött. A bornyitás volt a kedvencem. Azt a vendég asztalánál kellene csinálni, elengánsan, professzionálisan magyarázva a borrol mindent is . Dehát csakúgy , mint minden mást " I do it my way" . Nagyon nem szövegeltem, mert nem annyira tudtam hozzáfűzni semmit egy üveg borhoz, azon kivül, hogy testes, de a nagyobb gond az volt, hogy percekig bénázva a dugóval, csak mindig beletörtem az üvegbe. A 3-4. ilyen próbálkozás után én már csak a csavaros kupakos borokat vihettem ki. Aztán már azt sem, amikor jéghidegen szolgáltam fel a vörösbort.. De a kedvencem az volt, amikor egy reggeli után , hattttttttttttttalmas, óóóóóóóóóóóóóóóóriási tálcákra összeszedtem a tányérokat, csészéket annak rendje s módja szerint. Nagyon nehéz volt dehát erős kislány vagyok én gondoltam. Ahogy kinylilt az ajtó a konyha felé, azzal az eleganciával hajitottam el 5 kilo porcelánt. Ripityára tört. Az összes. Hát az az a pillanat volt , hogy akkor most lehetne, hogy megnyilik a föld alattam és eltűnök? Dermedt csend, a mosogató fiú arca lesápadt. Mondom , mi van, nem kell mosogatni. Jááááááj nem volt jó szólás. De amúgy nem rúgtak ki. Ezt azóta sem értem. Szóval nagy kaland volt ez, volt ott béndzsáskodás, futókaland, kőkemény munka és életreszóló leckék, barátságok, mese a kitartásról és annak jutalmáról egy csodálatos környezetben. A jutalom nemcsak a pénz volt, hanem ami a legfontosabb, az új Szilvi, aki összetörten, pucér seggel képes nekivágni az ismeretlennek és végigjárni a rögös utat , önsajnálat nélkül, alázattal, mindent eldobva, és újra teremtve. A mai napig hálás vagyok neki.ezért :)

Szólj hozzá!
2020. július 25. 23:33 - Szilucs

Anyai ösztönök :)

genf2.JPGMindig is vágytam arra, hogy anya lehessek. Nagy családot terveztem, sexy férjet és sok kis Emmát :) A fiúkhoz nem értek, úgyhogy leginkább cserfes, nagydumás, folyton göndör kacajokat dobáló Emmákat képzeltem el. Gyönyörű ruhácskákban rohangáló, duracell elemes kis Emmákat. Genfig kellett elmennem, hogy kapjak egy ilyet :) Még, ha csak kis időre is. Hát , a fantáziámban egszerűbb dolog volt ez. Ott nem virnyogott minden fürdetésnél, mert viz érte a haját és nem kakált a fürdőkádba. Az egyetemen vagy bármilyen iskolai intézményben miért nem tanitják, hogy hogy kell kikapcsolni egy gyereket?? Egyáltalán miért ordit, amikor viz éri vagy amikor pelenkát kell cserélni?? Vajon az fáj? Meg miért nem mondja meg, hogy mi baja van ? Egyáltalán miért nem tud rögtön beszélni? Honnan találjam ki , hogy most éppen mi a tragédia tárgya? Szerintem egy anyuka munkaköre sokkal nagyobb kihivást rejteget, mint egy manageri pozició egy menci multinál. Hát azt a gyereket folyton szórakoztatni kell, hogy őfelsége nehogy elunja magát , mert az nekünk szivás. Vigyázni kell minden egyes mozdulatra, nehogy rossznéven vegyék, különben marnak, rúgnak, ütnek, agressziv kismalacok lesznek. Nagyon figyelni kell a napi, menüre is ,fejedelmi lakoma kell, hogy legyen, különben elszabadul a pokol, és akkor is szeretni kell, amikor legszivesebben kidobnád az ablakon. Én igy,  4 év távlatából is csodálkozom, hogy hogyan tudtam ennyi mindent kitalálni, ami reggel 8 es este 6 óra között kitartott, amig a szülők dolgoztak. A TV, telefon es egyéb simogathato esközök bevetése pedig erőteljesen elüt mindenféle anyai ösztönömből származó nevelési elvtől, úgyhogy az kizárva. Viszont sajnos ez a kislány nem aludt nap közben. Miért nem szeretnek a gyerekek aludni? Emlékszem, én annyira hisztiztem az oviban a déli alvás miatt, hogy engem haza kellett hordani . Nagyon megkönnyithettem anyukám életét . Mit nem adnék most a mindennapos siestáért. Ennek fényében ime egy napom: reggel 8 óra. Fülelek, hogy ki kell -e már bújnom a szobámból. Nagyon hallgatózom, hogy a pelenkát kicserélik - e a szülők, mert, ha nem, beveszek egy Xanaxot. Kicsoszogok mamuszban, lefőzöm a kávém, miközben probálok értelmet és angol szavakat tuszkolni a fejembe. Ez kávé előtt nagyon nehéz. Ekkor születnek az ilyen és ehhez hasonló renkivül tartalmas reggeli csevelyek, mint " good morning how are you doin'? Did you sleep well" . Aztán jobbnak látom a kávéval foglalkozni... Azt hiszem én elég könnyen alkalmazkodom mindenhez, hamar megszoktam, hogy beköltöztem egy idegen család otthonába. A komfort érzetemhez annyi kell, hogy " -kávéfőző? " "ott van" ok köszi. Szóval nyitogatom a csipámat, mire egyszercsak feleszmélek, hogy a szülők balra el. Jééééézusom , hol a  gyerek? Ah még alszik. Dejó. Lehetne ezt igy este 6ig? Hát , gyerek felkel azzal a " tessék ébren vagyok, kezdhetsz szórakoztatni, de ha béna leszel orditani fogok" tipusú arccal.Hahahaaa, te csak azt hiszed barátném, előbb, pelus csere. " igen? akkor most orditok" gondolta , majd szépen rá is kezd annak rendje , s módja szerint. 'Hahaaaaa velem nem tolsz ki, kv megvolt, reggel van tele vagyok energyvel, én vagyok az erősebb.'' Ahammmmm.....majdnem. Úgy 30 perc kin után sikerült is. Reggel 9kor még sosem voltunk barátok. Aztán mivel én voltam a kenyéradó, kénytelen volt jófejre váltani. Mindig ugyanazt ettük, zabkása fahéjjal, néha valami gyümölccsel. Azóta is rajta van a reggeli menümön. Nem értem azt sem, hogy a kajahajiga miért jó. Mit élveznek abban, hogy az asztalra kenik a kaját vagy ledobálják a földre? Jaaa, mert azzal tudják a nénit bosszantani és hát az tök vicces. Nade velem nem volt könnyű dolga, előbb-utóbb elértem, hogy emberként viselkedjen az asztalnál. Mondjuk a cumiról is leszoktattam 2 nap alatt, majd anyuka jött és mindent elrontott...reggeli után mindig valamilyen nagyon izgalmas móka következett , elöször valami lightos , olvasás, éneklés, vagy bármi, ami tele pocakkal is végezhető, aztán elszabadult a pokol .Sokszor megszivattam magam. Amikor láttam, hogy egy kicsit is megunja az aktuális tevékenységet, akkor valami szokatlant csináltam. Peldálul beleraktam a játékos kosárba, amit előtte már szorgalmasan kiboritott, felemeltem kosárral együtt, és elkezdtünk forogni. Vagy lementem négykézlábra, felültettem a hátamra és én voltam a paci. Vagy ha földhöz vágta magát , mert hisztizni támadt kedve, elkezdtem húzgálni a földön körbe karikába. Vagy belecsimpaszkodott a lábamba és lépegettem vele. Vagy beraktam valami zenét, persze nem mindegy milyet, különben jött a hiszti, és tánciztunk. Rengeteget röhögtünk és mókáztunk, csakhát ennek az lett a következménye, hogy ezeket sosem akarta abbahagyni, " Nana", ez voltam én, pedig nem hordott duracell elemet, legalábbis nem akkorát , mint ő. Ebéd után mindig séta következett, nagyon szép környéken laktunk. Volt erdő, patak , játszótér, babakocsi, amibe persze sosem akarta beleülni, de elrángatni viszont nem lehetett a játékoktól.  A villamosozás mindig nagy izgalom volt,amikor bementünk a városba, hogy ne mindig csak a környéken legyünk. Egyrészt mindig elmorzsoltam egy imát, hogy a lapos villamos jöjjön, ahol nincs lépcső, és ne kelljen bénáznom a babakocsival. Másrészt azért fohászkodtam, hogy a gyerek jófej legyen az úton , mert, ha elkezd visitani , széttárom karjaimat, h" nem az enyém , nem tudom kié lehet ". Hát milyen ciki volt minden alkalommal, amikor rájött a hoppáré. De azt nagyon szerettem, amikor hangosan kacagott. Gyönyörű volt olyankor. Hosszú, de mindig nagyon tartalmas napok voltak. Megkönnyebülés volt este hazaérni és várni a szülőket. Óriási boldogság volt , amikor megérkeztek. Jó volt látni , ahogy a kis család egyre közelebb került egymáshoz, és igazi családdá formálódtunk. Velem együtt. Családtaggá váltam én is . A fizetésem mellé minden hónapban nagyon megható levélkéket is kaptam, amiben leirták, hogy mennyire megszeretett a kis pöttömpanna és , hogy mennyire hálásak ezért . Tényleg befogadtak, megszerettek, az életük részének tekintettek. Még az olasz nagymama is , aki életében előszor látott, de csodálatos ajándékokkal halmozott el,amikor látogatóba jött, bőszen hálálkodva azért, ahogy bánok az unokájával. Szinte lelkiismeret furdalásom volt már elfogadnom a fizetésemet, mert úgy éreztem, hogy ők szolgálnak ki engem, és igyekeznek mindenben a kedvemre tenni . A vacsora készitésnél mindig megkérdezték, mit szeretnék, szeretem e ezt  vagy azt, mindig a kedvenc italommal kináltak, direkt miattam vették, kávéból is olyat vettek , amire egyszer megemlitettem, hogy az a kedvencem, magukkal vittek az új házuk kiválasztásakor . itt meg kell jegyeznem egy azóta is erőteljesen bennem élő élményt, momentumot. Amikor Genfből kocsikáztunk Chamonixba, ami már Franciaország, de csak negyven perc autoval, az autopályáról megpillantottam a Mont Blanct. A tekinélyt parancsoló, havas hegyormot a háta mögött táncoló napsugarakkal . Elképesztő volt az a természeti vagy talán természet feletti erő, ami a hatalmába keritett abban a pillanatban. Sirvafakadtam.... az örömtől... a hálától, hogy megélhetem ezt a pillanatot. Megérkeztünk a Mont Blanc lábához. Bementünk a 3 szintes házba. Kimetem az egyik teraszra. Amit pedig onnan láttam, egyszerre volt félelmetes és csodálatos. Pár méterre ott tornyosult megint a Fehér Hegy. Ez lesz az otthonuk. Ez a kislány itt fog felnőni. Áhh , nem irigyeltem egy cseppet sem.:D Maga Chamonix pedig egy siparadicsom, a legszebb ,amit valaha láttam. Tipikus francia falucska, ahol a macskaköves utcácskákat körbeölelő hegyeket patakok friss vize szeli át, a tereket pedig piacok szinesitik olivabogyókkal, sütőtökökkel és egyéb helybéli nyalánkságokkal, az eldugott utcákban egy-egy macaron - és csoki bolt, hangulatos , apró kávézók és pizzériák. Az egész hely egy mese. És én ennek az egész szürreális mesének voltam a főszereplője. Anya azóta sem lettem, de boldog vagyok, hogy egy kicsit belekóstolhattam ebbe a szerepbe, és örök életemben hálás leszek ennek a családnak, hogy mindezt megtapasztaltam és magamnak, hogy meg mertem tenni azt a lépést, ami előtt mindenki értetlenül állt, és elszegődtem 32évesen egy idegen családhoz egy idegen országba bébiszittyónak. Ez volt fejlődésem rögös útjának eleje, ahol annyi szépet és annyi nehezet megtapasztaltam és olysokmindent adott nekem. Nem volt kényelmes. Nehéz volt. Szép volt . Sokat adott. Ha ezt nem léptem volna meg, nem lennék itt, ahol vagyok, amit pedig imádok. Imádom az életemet az összes óriás sziklájával együtt, amit újra és újra meg kellett másznom. Sosem fognak elfogyni. De az én lábaim már igen erősek ;)

Szólj hozzá!
2020. április 09. 21:55 - Szilucs

Szellő zúg távol...(Genf)

Genf egy szeles város... Úgy tűnik én csak szeles helyeken érzem jól magam, de ez nem tudatos :D Ha visszagondolok a Genfben töltött hónapokra, tudjátok mi jut először eszembe? Az a Pasi aki nem hivott meg a két pohár boromra az első (és ezzel együtt az utolsó) randinkon a Chat Noirban. Genfben drága a bor (is).  Ráadásul késett is. Szerintem ha én eleve 20 perccel később érkezem, neki nem kellene késnie az első randin. Nekem kell késnem az első randin. Aztán meg még az is kiderült, hogy 5 évvel volt idősebb a bevallott koránál. Szóval csodálkozunk, hogy egyből két pohár bort remndeltem ? Imádtam a Chat Noirt. Kicsi volt, hangulatos, francia zenés, fa bárpultos,  bárszéken ülős. Az olasz negyedben volt , amit Carougenak hivnak. Első látásra beleszerettem a Carougeba . Keskeny , macskaköves utcácskák, szines, mediterrán lakótömbök, platánfák, hangulatos teraszok, mindenféle nyelven beszélő emberek, vidámság , bazsalikom, oliva és fokhagyma illat . Október elején érkeztem Genfbe és mivel tudom milyen egy hatásos entrée, egyúttal meg is ünnepeltem a szülinapom. Érdekes, mindenki depressziós lesz, ha valamilyen oknál fogva egyedül tölti ezt a jeles napot. Én aznap szabad voltam, tehát nyakamba vettem Genfet, este pedig az új családom várt fantasztikus vacsival és házi készitésű , absztrakt, különleges csokitortával. Én imádom a szülinapom, akármi is van, akárhol is vagyok, akárkivel. Rengeteg vicces, kedves üzenetet kapok (köszi facebook)  és minden elköltött fillérre és felzabált kalóriára ráfoghatom, hogy " egyszer van szülinapom" . Ha visszagondolok arra a napra, csak arra emlékszem, hogy megtaláltam rögtön a kedvenc borozómat - van hozzá szimatom. Ez olyan, mint amikor Dél-Spanyolország legeldugottabb kis falujában szálltunk meg az énekkarral. Mi Nagyandival kicsit később indultunk az éjszakai élet felfedezésére. "Ha.....Hallod ezt?......Eszenyigabi. Na arra lesz a kocsma, kövesd a hangot!" . És tényleg ott volt. Eszenyigabi is meg a kocsma is. Hát ezzel a szimattal találtam meg én is egy indokolatlan kedden az olasz bácsikat, akik a világ legjobb fehérborát hozták nekem jó kedvvel, bőséggel. Emlékszem, hogy annyira jókedvem volt , hogy egész nap csak vigyorogtam. Dehát mitől is lett volna rossz kedvem, Európa legszebb kisvárosában, jó borral, isteni kvval , csokis, majd mandulás sütivel és amolyan levezetésként , egy lightos sajt tortával. Hedonista vagyok és imádom az életemet. Azt hiszem, hogy akit ilyen és ehhez hasonló apró dolgok ennyire fel tudnak dobni, hogy még 4 év elteltével is pontosan érzi a bizsergést az ereiben  az első korty bor után, és még most is hallja, ahogy hümmög , a szájában szétfolyó csokitölteléktől , arra mondhatjuk, hogy boldog ember. Nagyon hálás vagyok anyukámnak azért, ahogy imádta az életet, és, hogy ezt láttam, amig láthattam, és megtanulhattam, nem is tudatosan. Neki köszönhetem, hogy akármilyen nehéz játék is ez, ha nem is minden pillanatát, de a legtöbbet élvezem. Bárcsak a kacaját is eltanulhattam volna. De az örökre az övé marad. Egyedi és utánozhatatlan. Mint Ő maga :) 

Egyébként milyen béna tud lenni az ember, amikor külföldre költözik. Otthon olyan természetes minden. Rutinból megy. Egy idegen városban viszont azt sem tudod hová mész, csak mész. De hogy kell eljutni oda? Villamossal. Hol a villamosmegálló? Hol kell rá jegyet venni ? Milyen kártyát? Igazolványkép?Most?Há' hogy nézek ki? És hogy fogok hazatalálni? hol kell leszállni?rüdölá miatököm? miért beszélnek ezek franciául? Miért nem mentem el mégis arra a francia OKTVre amit Rátonyi tanárnö annyira erőltetett? Most legalább ki tudnám ejteni az utca nevét ahol élek. Az első nagydöbbenet a capuccinom ára volt. De annyira örültem, hogy megtaláltam a belvárost, hogy nem is érdekelt. Különben is , babyszittyóként annyit kerestem, mint amennyi otthon az elsö multis fizetésem volt, csak még kaptam hozzá ingyen szállást és ellátást is. Mondjuk a gazdagságom a capuccionónál megállt. Fondüzni már nem mentem el minden este. Hogy mit szerettem legjobban Genfben? A hangulatát. Azt, hogy mindenhol csoki illat volt, meg sajtfondü azt , hogy ha akartál az erdőben sétáltál a házad körül, és rúgdostad a lehullott faleveleket a patak partján , vagy az óvárosban méláztál a piros kockás teritős teraszokat bámulva, vagy a kis piacokon szaglásztál körbe, ahol Alpaca sálakat is árultak a szappanok és a levenduából készült mindenek mellett, vagy a patinás ENSZ és egyéb fontos nemzetközi szervezetek épületei között hunyászkodtál meg a mégfontosabb gyönyörű sötétkék öltönyös képviselöket bámulva, esetleg finom parfüm illatú áruházakban császkálhattál a legújabb ZARA HOME kollekció után sóvárogva. De ami még ettől is mindig jobban ámulatba ejtett az a Genfi tó. A körülötte totyogó tások , a távolban magasodó MontBlanc és a többi hegy , a kikötő és azok a cuki kávézók. Na meg a virágóra. Genf nagy büszkesége. Amikor először sétálsz ezeken az utcákon, akkor ijesztő, idegen. Egészen addig amig meg nem pillantod, hogy Place de Béla Bartók és Place the Franz Liszt.... Végre van egy hely, amire tuti emlékezni fogok. Na jó nem arra, hogy hogy találom meg, de majd megtanulom. Ok ez volt a könnyű része. Kóvályogni bármerre lehet. Nade hazatalálni. Az feladat ! Itt volt a szökőkút, itt kell balrafordulni...Ajj másik szökőkút...másik balra...Basszus hol a fenében vagyok? Várj, keresd a tornyot. A torony mellet van a Zara, ott kell áltmenni az úton. Torony Torony torooooony . Ki vitte el a tornyot? Na jó leülök egy kávéra és megnézem a googlemapset. 

Szóval találkoztam a családdal, találkoztam a várossal, találkoztam az új lakhelyemmel . Hogy hogyan tudtam mindebbe beilleszkedni és a mindennapjaimmá tenni, hogyan boldogultam a Munkámmal, a két éves Addivel?

Folyt. köv.

 

2 komment
2020. január 03. 20:05 - Szilucs

Genfi tonic

en_genfben.JPGgenf_elolap.JPGNem tudom, hogy máig igy van-e a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Európába tartó járatainál, de 2016 október elsején egy csirkekeltetőből indultam Genfbe babysittelni. Vagy inkább sörsátorból, csirkekeltető lámpákkal. Egy élmény volt ott majd egy órát állva várakozni, a mögöttem álló, nem szellemi, ellenben testi munkát végző két hölgy magasröptű gondolatait hallgatva. Vajon, ha létezik a dubajozni ige, akkor a svájcozni miért nem ? Az ilyen tipusú magyar munkaerő szerintem ott sem kevesebb . Szétizgultam magam az úton , mindenféle gondolatokat rágcsálva: hogy kell a szaros pelenkát kicserélni úgy, hogy ne tegyek én is oda valami felülről jövőt ? Mi van , ha harap a gyerek? Mi van, ha tényleg cselédnek fognak használni ? Mi van, ha tényleg eladnak testi foglalkozásúnak? Mondjuk egy barátnőmnek megigértem, hogy ahogy a parkolóba érünk a reptéren, azonnal lefotózom a rendszámot és elküldöm neki a képet, úgyhogy ő már hivhatja is az URH - t. Ja nem. Az interpolt. Landiiiiing. Azon mosolygom magamban, hogy vajon ki meg hogy fog várni. Kistáblán Miss Szabo, Miss Szilvia, Miss Sylvia, Miss Zabo, Miss Sylvia Zabo. Hát. Nem találtam senkit, úgyhogy kóvályogtam, mint gólyafos a levegőben , már éppen hivni akartam a nálam két évvel fiatalabb, tehát akkor még nem középkorú anyukát, de aztán felismertem a Harry Potter szemüvegét. Beszálltunk egy jónagy mernyóba, nem tudom ezek a betűk meg számok, hogy kombinálódnak össze az autóknál, hogy S6 meg Cx7 meg A4  , tök hülyeség, miért nem lehet az autóknak szép keresztnevet adni, mint mondjuk Syilvia. Vagy Evettke . Na mindegy, nagy volt . Meg kék. Vagy szürke. Mindensetre nem piros az tuti. Azon izéltem, hogy hogy a pébe lehet egy 30 éves fiatal párnak egy ilyen nagy mernyója, ami most jut eszembe, hogy valójában BMW volt. Nah . Ennyire tisztában vagyok az autókkal. Ha megkérdezik milyen autód van, azt felelem piros. Miért kell a nőket ilyen kérdésekkel zavarba hozni? Én sem kérdezek meg egy pasit, hogy milyen szinű a hálójának a fala, mert fogalma sincs olyan árnyalatokról, mint bézs, púder stb. Szóval ebben a nagy autóban üldögélve megismertem a munkaadóimat. Annt Ausztáliából és Luigit Olaszországból. Ezeknek szép kislánya lehet - gondoltam magamban Jégtörő beszélgetések országokról, munkáról , családról , kezdek feloldódni, szerintem nem fognak eladni. Vagy még ne kiabáljam el ?

Kiszállva a kocsiból beleszippantottam a friss, genfitavas, patakos, erdős, sajtfondüs, csokis levegőbe. Cuki macskaköves utcák, hangulatos vendéglők és mindenütt babakocsi meg kutya. Tiszta, rendes, olyan Nyugat-európai ikeás lakások voltak. Fehér, minimál, gerendás, tetszetős.

Amint beléptünk , a szemem sarkából gyorsan megkerestem a kávéfőzőt, az nálam nem játék. És ott volt, ott tündöklött Nespresso felirattal a kis drrrrrrrrága.

Ok akkor most jöhet a gyerek. SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSZIIIIIIIIIIAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA. Ja nem, HIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII. Mennyivel bénább igy , nem ? Na mindegy , folytattam a gügyögést, mint egy fogyatákos, Hellllllooooooo little girl, how are youuuu? "Szilvi, nem fog válaszolni, hagyd már abba''- Jutott eszembe a gondolat.  Amúgy szerintem a gyerekek tényleg látják az aurát. Vagy valami érdekes van a fülem mögé nőve, mert minden kisgyerek, akivel találkozom, hosszú másodpercekig bámulja a bal fülem tetejét. Kivéve amelyik rögtön sirvafakad tőlem. Az mondjuk jó feedback. Szeretem. Könnyű utána oldódni. Elkezdtünk játaszani a földön. Ann, Emily , munkám tárgya, a kétéves kislány , és én. Emily mindent is kipakolt az összes dobozából, amolyan nincs nekem kolbászom, de várjá' hozok módra. Hogy miért szeretnek a gyerekek ennyire kipakolni, az nekem máig relytéj. És miért csak ki? Vissza miért nem ???? A kis piszkok. Olyanok, mint a macskák, éreztetik veled, hogy te az Ö szolgájuk vagy . No choice.                                                                             Azt hiszem elég hamar lenyugodtam, úgy éreztem jó helyen vagyok. Volt egy pici szobám, Egy csokor liliom viritott az asztalomon, mosolyra húzta a szám, kedves gesztus tőlük. Azonnal beszilvisitettem a terepet, rögtön az otthonom lett. Az első kör játék után már megkérdezték, hogy mit iszom. Nem tudom , ez valami automatikus berögződés , gyári hiba, ilyesmi lehet nálam, hogy erre a kérdésre gondolkodás nélkül felelem, hogy Gintonicot. Meg se várom, hogy elmondják a kinálatot vagy , hogy esetleg szégyenlősen visszautasitanám, hogy ááá köszönöm nem kérek semmit. Nem. Gintonicot kérek.  Jááájjjj deciki. Most akkor vendégségbe jöttem vagy ki szolgál ki kit vagy most akkor mi van?

Nem tudom, hogy a Gintonic hozzásegitett - e, de rögtön megszerettem a családot. Kicsit talán irigyeltem is őket. Belegontdoltam a szituba, hogy itt vagyok én 32 évesen, úristen jövő héten 33, na az lesz még szép, itt vagyok egy idegen országban, idegen emberekkel , akik nem is tudják, hogy mindjárt megszületek, és cserélhetem a szaros pelenkát egy nálam fiatalabb pár gyerekének , bentlakással. Szuper karrier, És akkor jött a jajjdesajnálommagam fejezet, mintha nem az én döntésem lett volna ez az egész. Hogy én Nyiregyházán spanyoltanár voltam, ahol a tanáitványaim olyanokat mondtak nekem, hogy én vagyok a város sztár tanára -jelentsen bármit is k... jólesett-  mindenki sikeres eredményeket ért el , ami az én sikerem is volt, és bazi jó érzéssel töltött el, bejártam a világot az énekkarral, együtt turnéztam Ennio Morriconéval, énekeltem Presser Gáborral, énekeltem olyan szinpadon, ahol Mácsai Pál volt a conferanciénk, autogramokat osztogattam a visitozó közönségnek 6 japán turné alkalmával,  ebből az elsőn 13 éves voltam,  a Tallis Scholars tagjainak francia birtokán mélyithettem reneszánsz ének technika tudásomat többször is, Venezuelában tolmácsolhattam a kodály workshopon, Moszkvában kapargattam egy szép téli napon telefonkártyával a busz jeges ablakát belülről, Spanyolországan pucéron futottam bele az egész énekkarral együtt kézenfogva az éjszakai óceánba, megmásztam a Fuji Yamat, " hátizsákkal bejártam Európát", koncerteztem a La Sagrada Familiaban, a Notre Dameban annyi helyet bejártam a világon és olyan euforikus élményekben volt részem , mint másnak egész élete során sem. Mi a francot csinálok én itt? Mondtaja macska . A pánik után szépen visszaszálltam a Földre, és levezettem a döntésem minden pillanatát. Az érzést, hogy miért akartam mindezt feladni, hogy miért vágytam az újra, az ismeretlenre, hogy miért pontosan az kell nekem ami most ott van. Mert tényleg mindig az kell. Ami van....csak akkor még nem tudjuk...

Folyt köv. ahogy megéltem Genfet.

1 komment
2019. december 06. 20:29 - Szilucs

Az elsö hosszúlépés

genf.JPGgenf2.JPGSzerintem mindenki érezte már azt , hogy elég volt, ennyi, ebben nincs több. Van , aki ebbe belenyugszik, és van , aki változtat. Én ez utóbbit választottam. Úgy éreztem, hogy az akkori életemből nem tudok többet kihozni. Nincs már mit, mindent elértem, mindent kimaxoltam . Volt egy munkám, amit imádtam, egy hobbim, amit imádtam, barátaim, akiket imádtam, kapcsolatom, ami kifutott , nem úgy alakult, ahogy elképzeltem.  Többre , másra vágytam. Elkezdtem gondolkodni, hogyan is tudnék egy csapásra mindent megváltoztatni, mindent felboritani. És akkor jött az aupair.com. 33 évesen. Amikor már mindenkinek stabil, beteljesült élete van. Nekem nem volt sem beteljesült, sem stabil. Ilynekor már mindenki öreg mindenhez, igaz ? Nem érdemes lenullázni mindent és előről kezdeni. Csakhogy engem sosem érdekelt az, hogy beleférjek egy skatulyába, sosem akartam a társadalmi normáknak megfelelni. Nem is tudtam. Nekem senki nem vett házat, autót, soha nem volt semmim, ami azért jó, mert nincs is mit veszitenem. Szóval könnyedén bele mertem vágni egy őrültségbe. Épp egy spanyolóra után voltam, amikor kinéztem az ablakon, és elgondolkodtam. Teltek a napok, hetek, hónapok, és olyan rutinszerű volt minden. Nem szeretem a rutint. Nem izgalmas. Nincs benne élet. Mit tudok csinálni, hogy az életem ne rutin legyen? Elköltözni ? Mást csinálni ? Hogy? Hogy lehet Magyarországon egyedül , albérlet és a munkahelyem bérlése mellett annyi pénzt félretenni, hogy új életet kezdjek? Sehogy :D Akkor ? Mi a megoldás? Volt egy barátnőm. Emlékszem, hogy talált magának olyan munkát külfölfön, amivel nem kellett nagy önerőt befektetnie ahhoz, hogy kipróbálja az életet Olaszországban. Nem hagyott a gondolat nyugdni. Megnéztem mi ez az aupair.com . Családok ajánlanak fel lakhatást , teljes ellátást és a magyar minimálbér dupláját költőpénzként azért cserébe, hogy vigyázol a gyerkőceikre. Elég korrektnek tűnt. Regisztráltam. Már aznap jött egy üzenet egy Svájcban éló ausztrál - olasz pártól, hogy a 2 éves kilányuk mellé lenne szükségük segitségre. Nem sokat gondolkodtam, mondtam, hogy kiváncsi vagyok, beszéljünk skypeon. És akkor beszéltünk skypeon. És akkor másnap kaptam tőlük egy üzenetet, hogy nagyon szimpatikus vagyok nekik, érdekel-e az állás. És engem érdekelt az állás. Igy esett meg, hogy 2016 október 1-ére lefoglaltam a repülőjegyemet Genfbe. Mennyit gondolkodtam ezen a döntésen ? Semmit . Mentem a flowal. Jött az életembe a lehetőség, miután elinditottam egy folyamatot, ami a lelkem legmélyebb bugyrából jött, a többit már az élet intézte. És azóta is vallom, hogy az élet mindig jobban tudja, mint én. Nekem csak ki kell találnom, hogy mit szeretnék, és Ö adja a lehetőségeket. Én meg élek velük. Miért ne élnék velük?  Mert kinos 33  évesen egy idegen családnál lakni és más gyerekét nevelni? Nem , nem kin. Tapasztalat. Nem is akármilyen. Mi a ciki abban, hogy megismersz más embereket, kipróbálsz egy másik országot, kipróbálod, milyen az anyaság , ha már neked nem adatott meg ? Olyan sokan féltettek ettől: '' Nem félsz, hogy ez az egész kamu , és majd elvisznek kurvának? '' ''Nem gáz, hogy cseléd leszel egy nálad fiatalabb párnál?'' ''Nem félsz egyedül kimenni, itthagyni a jó kis életedet?'' Hát nem féltem.  És nem volt ciki . Ez az egész kaland megtanitott arra, hogy , ha elég bátor vagy , és nem a komfortzónádban tötymörögsz egész életedben, akkor nagyon jó dolgok várnak rád még az életben, akárhány éves is vagy. Megtanultam, hogy mennyire korlátoltak vagyunk mi magyarok és  , hogy máshol mennyivel nyitottabbak , rugalmasabbak az emberek. Például az anyukák nincsenek 3 évig elszeparálva az élettől csak azért, mert gyermekük születik. Ugyanúgy az addigi életük részévé tudják tenni azt a babát, csak kell nekik egy kis segitség, de ettől még az a gyermek nem fogja kevésbé szeretni az anyukáját , mert nincs vele a nap 24 órájában éveken - évtizedeken át. Ez a pár vitte mindenfelé a kislányát a nagyvilágban pici korától kezdve, és láss csodát, a gyermek ma öt éves, és boldogságban él a szüleivel azóta is. 3 nyelven beszél, mert az apukája olasz, az anyukája ausztrál, a jelenlegi élettere pedig francia. 5 évesen már bejárta a fél világot, mert a szülei szeretnek utazni, és nélküle nem mennek sehova. Jó nagy hátrányok igaz ? :D Az élet annyi mindent tartogat . Nem a napi robotba kellene belefásulnunk és elboldogtalanodnunk. '' Annak van igaza, aki csinálja"...

Folyt köv a genfi életem részleteivel. 

1 komment
2019. november 20. 19:32 - Szilucs

Laza Lelkifröccs

Amikor az ember nagy útra kell, sokat készül rá. Becsomagolja a fél életét , izgul, könnyek közt szépen lassan kibotorkál az addigi életéből. Tudja, honnan indul és hová tart. Persze ez mind a normális emberekkel történik, nem velem :D Fogalmam sem volt hová megyek, életemben nem jártam még a Közelkeleten , de tekintve, hogy az ezt megelőző 2 évben laktam Svájcban, Ausztriában, Mallorcán és Székesfehérváron, nem számitott már próbatételnek összecsomgaolni, elhagyni, akiket megszeretek és még újabb életet kezdeni. Megedződtem. És azt hiszem , nekem ez kell. Kell a kihávás , a változatosság , az érzés, hogy mindenre IS képes vagyok egyedül. És kellenek az új emberek, új barátok, új szerelmek, új helyek, új hobbyk, új feladat.  Kell az érzés, hogy ÉLEK és mindig történik velem valami. Valami tök más, mint eddig. Az új emberek új energiákat hoznak . Megtanulod magad, nyitsz mindenfelé , megismersz egy csomó személyiséget, nemtől, kortól, vallástól, nemzetiségtől függetlenül. És ez jó. Nem bánt a migráncs.

Hát akkor vágjunk bele a nagy utazásba , időrendben. A következő bejegyzéssel tehát kezdetét veszi a tevenovella, az első helyszinnel és első új élettel . Tartsatok velem a nagy kalandra ; )

Szólj hozzá!
2019. szeptember 07. 18:51 - Szilucs

Mélyvizek Nyíregyháza-Sóstótól a dubaji Perzsa-Öbölig

Kedves Tevenovella olvasók! 

Köszöntelek titeket a szilvafröccs.blog.hu-n ,ami azzal a céllal jött létre, hogy megtöltsük tartalommal azt a bizonyos "szilvafröccsös" poharat , mégpedig azokkal az élményekkel , amiket azóta gyűjtögetek, amióta elhagytam szeretett szülővárosomat, Nyíregyházát. Elsősorban a külföldön tapasztalt dolgaimról fogok írni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ne kelljen mindig mindent egyesével elmondanom imádott barátaimnak, családomnak :D ( SZERI) . A blog valóban regényes hangulatú lesz, ez pedig azzal a célzott szándékkal, hogy majd , ha összeállt a story, akkor lefordítom spanyolra, és eladom egy mexikói TV csatornának, életem egyéb izgalmas és színes momentumaival megspékelve, hogy nyugdíjas koromra ne kelljen a bőkezű állambácsira támaszkodnom , hanem majd  Paulina és JoséArmando összehordják nekem a szilvafröccsre valót.  Mindent el fogok mesélni, ami történt, ott, ahol történt , nem valódi nevekkel, és talán egy kis plusz színezettel, hozzáadott , kitalált történetekkel, így senki nem fogja tudni, hogy mi igaz és mi nem, ha-ha . Előszöris a 0. fejezetben azt írom le, hogy hogyan jutottam el Dubajig, tehát az infók megtörtént események alapján születtek, a nevek viszont hazugságok, itt még nem lesz nagy storyzás.  Ha nagy leszek, egyébként majd  feltalálom a szilvafröccsöt, megígérem! Egyelőre legyen ez egy fantázianév, amit azért választottam, mert szeretem a fröccsöt , meg azt is aki csinál nekem . A Szilvát meg találjátok ki :D Nos Akkor vágjunk bele a dubaji kaland előkészületeibe. Mit keresek én itt: Hogyan??? Miért ???? Hogy lehetséges ez az egész szürreális álom???

0. Fejezet, előzmények és utózmányok

Van, hogy az ember nem azt csinálja, amit igazán szeret, amihez igazán ért. De akkor miért csinálja? Nem lehet ezt még az elején tudni. De aztán szépen minden kezd értelmet nyerni. Mit keresek én egy szabályozószelep gyárban, csavarok, alkatrészek, szelepek között? Miért kell nekem grafikonokról, számokról, excel táblázatokról beszélgetem olyan emberekkel akiket nem is ismerek? Hát mi köze van mindennek a tanításhoz, az énekléshez, a művészetekhez vagy bármihez, amit egész életemben csináltam és szerettem? Semmi? De akkor miért vezetett erre a sors? Csak van valami oka. De hogy áll össze ez a folyamat? Hmmm. Az énekkarral kétszer voltam Spanyolországban turnézni, Sevilla közepén, egy szökőkútban állva sóhajtottam egyet, és azt mondtam Arturonak, a tolmácsunknak, hogy figyu , én nem tudom, hogy hogyan, de én akarok egy kicsit ebben az országban élni. Mit javasolsz? Mire Arturo csak ennyit mondott: miért nem iratkozol be itt egy nyelvtanfolyamra? Nem nagyon tudtam kifogásolni az ötletet, úgyhogy pár hónappal később már Cádiz városában nyűttem az iskolapadot, ami Sevillától kb 1 órányi távolságra van . 1 hónapot eltöltöttem ott , csak azért , hogy kicsit gagyogjak spanyolul . Nem ment. Egyáltalán nem. Betettek egy középhaladó csoportba,  Arturo hibájából, aki megtanította nekem azt, hogy Hola , Qué tal ?  meg azt, hogy hogyan ragozunk spanyolul igéket, ezért azt hitték , hogy én már szinten vagyok. Igen a béka segge alatt kettővel.  Mert lehet, hogy tudtam technikailag igét ragozni, csakhogy fogalmam nem volt, hogy mit jelentenek ezek az igék, és hogy más szófajokat meg honnan szedjek, hogy legyen belőle mondat vagy bárminemű épkézláb szerkezet, hogy ki tudjam mondani burjánzó gondolataimat. Hát nem ment. Nagyon nem . Megmondtam, hogy én bizony hazamegyek, mert ennek így tök nincs értelme. Viszont Arturo és a kedves tanárnénik és bácsik unszolására végül maradtam. Kőkemény időszak volt, folyton szótárral jártam az utcán, mindent, ami ki volt írva  , kikerestem: tinto de verano, sangria, paella, gin tonic , flamenco, tortilla de patatas, mindent. Nem tudom miért mindig csak kaját meg piát írnak ki az utcára a spanyolok. (Szilvi cinikus) Bolond egy népség. Sokat köszönhetek ennek az időszaknak, és Arturonak, aki pár hónappal később egy munkahelyet is szerzett nekem Toledoban, ahol mentálisan akadályozott fiataloknak tarthattam zenei foglalkozásokat . Hát , eggyel jobban értettem hozzá,mármint a zenetanításhoz,  mint a szelepekhez, de el tudjátok képzelni, egy egy hónapos spanyol nyelvtudással, gyógypedagógus és zenetanári végzettség nélkül mennyire volt egyszerű mentálisan sérült fiatalokkal spanyolul beszégetnem és egyáltalán életben maradnom havi 500 eurobol, amiből 250 a lakás volt? Hát , ha valamire azt mondják, hogy mély víz, akkor azt hiszem ezt bátran nevezhetem annak. Ez annyira megtetszett, hogy azótra folyton mély vizekbe ugrálok. Én nem is tudom, éltem e valaha a komfortzónámban :D Ehhhh, de hosszúra tudnám ezt még nyújtani, telis tele pakoltam a puttonyomat itt is élményekkel , de azt hiszem erre visszakanyarodom majd a mexikói sorozatban. Igazából innen indult az, hogy megtanultam spanyolul, és ha már ez így alakult, akkor be is iratkoztam a Szegedi Egyetem hispanisztika szakára. Felesleges köröket nem hajtunk az életben, legyen mindennek értelme ugye! Teltek múltak az évek, és egyszercsak spanyoltanárt csináltam magamból, érdekes . Aztán amikor ebből nem annyira tudtam megélni az évek múlásával,na akkor jöttek a szelepek. Olyan elánnal kerestem cégeknél munkát spanyol nyelvtudással , hogy aki tőlem több állásinterjún volt 2017ben, azt meghívom egy szilvafröccsre. Itt jön az, hogy amit az ember beprogramoz az agyába, azt valahogy az élet létre is hozza. Mondjuk Robbie Williams még nem kérte meg a Marry Me című számával egy koncertjén  fekete gyémántgyűrűvel a kezem, de szerintem meg fogja. Szóval amikor már pedzegettem a gondolatot, hogy ez a tanítás egy nagyon szép és nemes dolog, meg imádom is. Meg énekelni is imádok , ami a " hobbim" vagy inkább a másik hivatásom, meg a családomat és a barátaimat is imádom Nyíregyházán , meg a kórusomat is meg mindent is , de azért nem az lenne a normális, ha meg tudnék élni? És nem kéne még amúgy egy kicsit világot látni? De akkor ezt hogy kéne csinálni? Hmmm hol lehet pénzt keresni? Multi. Akkor külföldön kéne multinál dolgoznom. De hogy dolgozzak multinál külföldön , ha nincs is tapasztalatom. Bár nem kétlem, hogy amikor egy barcelonai IBM épp sales directort keres , akkor senki más nem jöhet neki számításba csak egy éneklő nyíregyházi spanyoltanár, de azért mégis inamba szállt a bátorságom, és inkább beadtam magyarországi multikhoz. A 8 sikertelen interjú egy kicsit letörte a szarvaimat, amikor is  jött az arany hívás, Székesfehérvárról. Spanyolost akartak. Felvettek. Amikor elmondta a későbbi managerem telefonom , hogy mivel foglalkozik a cég, és ezen belül mi lesz az én munkaköröm,  a hívás után sírva rohantam apukámhoz " Apaaaaaaaamiafeneazaszabályozószeleeeeeeeeeeep?????? " És apukám nagyon ügyesen és hülyebiztosan elmagyarázta, sőt illusztrálta is a fürdőszobai csapteleppel.  Szóval jól odaköltöztem Fehérvárra egy évecskére . Bár aláírtam egy kétéves szerzősdést, de annnnnnnnnyira szerettem vola egy év után külföldre, mindegy hova dobbantani, hogy el nem tudom mondani. Tudtam , hogy nem lehetséges, le vagyok kötve két évre. Még csak jelentkezni sem tudok máshova két évig. Úgyhogy elengedtem. Aztán jött egy hívás a dubaji tesó cégtől a főnihez, hogy nem érdekel e valakit egy dubaji állás. Az én főnim meg tudta, hogy engem lehet, hogy egy kicsit érdekel egy külföldi lehetőség, egy évnyi kínlódás után a spanyolokkal. Mellesleg megjegyzem, az összes ősz hajszálamat tőlük kaptam. Interjúztam, a 35. szülinapomon interjúztam. És aztán jött ez : 

Dear Szilvia,

Congratulations on your new role within Emerson Middle East and Africa!

Hogy mi vaaaaaaaaaaaaaaaaaaan??? A pofám leszakadt, ahogy művelt barátunk mondja. Nem kicsit. Engem Felvettek Dubajba.  És elengedtek engem a főniék Fehérvárról.  Vagy azért, mert alig várták, hogy megszabaduljanak tőlem, vagy azért, mert ennyire supportivak. :D Ez már a múlt zenéje, sosem fog kiderülni.  Szóval így jutunk el a tevenovella első fejezeteihez. Ha ma végiggondolom, hogy hogyan lehetséges egyáltalán, hogy itt kötöttem ki, most már látok némi összefüggést életem eseményei között: éneklés-turnék-Spanyolország- spanyol nyelv - tanítás - problematikus élethelyzet- megoldás keresése - multi - Fehérvár, ahonnan December 14 én áttessékeltek Dubajba. Hát ennyike mára :*

2 komment
süti beállítások módosítása